Ma véget érhet a thai dráma Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

Már csak négy gyereket és az edzőt kell kihozni

Június 25-én Thaiföldön egy ifjúsági focicsapat 12 tagja és edzőjük bennrekedt a Tham Luang barlangban, akiknek mentését a világ azóta is lélegzetvisszafojtva figyeli. Ma véget érhet a dráma, és ha minden jól megy, heppienddel zárul. 

 

Június végén az ártatlan tanulmányi kirándulás hamar rémálomba fordult, amikor a 12 fiú és edzőjük meglátogatták a Tham Luang turistanevezetességnek számító barlangját. Bár táblák figyelmeztettek a monszun okozta áradásokra, a csapat nekivágott a kilométerek át a föld gyomrába vezető járatoknak, amely a benntartózkodásuk idején lassan megtelt vízzel. A csapat pedig a mélyben rekedt.


9 napig tartott a keresés, míg a mentőcsapatok rájuk találtak, legrosszabb állapotban 25 éves edzőjük volt, aki alig evett és ivott, hogy a gyerekeknek minél több jusson, valamint buddhista szerzetesi múltjából merítve meditációs technikákkal próbálta bennük tartani a lelket, hogy valamivel elviselhetőbb legyen a várakozás a szűk, sötét és hideg helyen.


9 nap után végül megtalálták őket, de a kijutást nehezítette, hogy a barlang járatai még mindig tele voltak vízzel, a gyerekek többsége pedig úszni sem tudott. A kijutáshoz viszont 2 kilométernyi elárasztott szakaszon kellett volna átkelni. A nemzetközi búvárokból, tengerészgyalogosokból, szakértőkből álló csapat vasárnap kezdte meg a gyerekek mentését – még a techguru, Elon Musk is küldött egy mentőkapszulát.

 

(Forrás: 444.hu)


Aztán minden nehézség ellenére, amit a nyugtalanító előjelek is tetéztek – a mentés előkészítése során egy búvár megfulladt a járatokban –, végül vasárnap az első négy gyereket sikerült is éppségben kihozni, akiket hétfőn újabb négy társuk kimentése követett.


A Guardian szerint helyi idő szerint délelőtt 10 órakor megkezdték a maradék négy gyerek és edzőjük mentését is. Narongszak Oszotthakorn, a műveletet irányító tartományi kormányzó szerint egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy felfedezték őket a múlt hét elején, szintén ma jönnek ki a barlangból. Valószínűleg ők jönnek ki utoljára.


A tervek szerint a négy gyereket és az edzőt egyszerre fogják kihozni, így a mai mentés tovább tarthat, mint a korábbiak.

 

A BBC szerint a vasárnap és hétfőn kimentett gyerekek jól vannak. Kettőjüket enyhe tüdőgyulladás miatt kezelték, két fiúnak alacsony volt a testhőmérséklete, egynek pedig alacsony volt a pulzusszáma a kórházba szállításkor, de azóta normalizálódott állapotuk. A Sky News szerint egyiküknek sincs láza, és a kedvük is jó.


Fokozatosan szoktatják őket a külvilághoz: csak könnyen emészthető ételeket kapnak például hígított zabkását, de gyorsan erősödnek, így az orvosok csokit és kenyeret is megengedtek nekik. A sötétben töltött két hét miatt pedig napszemüveget kell viselniük.

 

(Források: Origo, Guardian, MTI)
 

©2018 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés